Minél többen, annál kaotikusabb.

Tényleg jobban teljesítenek a csoportok, mint az egyének? Nem mindig. Sőt, hogy pontosak legyünk: leginkább nem.

Mi, trénerek, coachok és facilitátorok imádjuk hangsúlyozni a csoportos munka erejét. Folyton azt mondogatjuk, hogy „Az egész több mint a részek összesée.” És ez tényleg igaz is lehet, ha két kulcsfontosságú dolog jelen van. Az egyik a motiváció, a másik a koordináció. Ha bármelyik hiányzik, a csapat teljesítménye gyengébb lesz, mint amit az egyének egyedül hoznának össze.

A motivációs probléma

A motiváció ragályos, de a demotiváció gyorsabban terjed mint az erdőtűz. Ha valaki kezdi elveszíteni az érdeklődését, hamar lekövetik mások is. De a valódi gond sokszor nem az, hogy valaki épp egy rossz napja van, hanem az, hogy maga a csoport az, ami a motiváció hiányát okozza.

Ez az úgynevezett „szociális lazsálás”. Ez az a jelenség, amikor valaki kevesebbet tesz a közösbe, mert úgy érzi, az ő egyéni hozzájárulása úgysem látszik. Minél nagyobb a csapat, annál kevesebb figyelem jut egy-egy emberre, és így az egyének is egyre kevésbé érzik fontosnak, hogy tényleg odategyék magukat. Senki sem fog keményen dolgozni azért, hogy ezt senki ne lássa.

A koordinációs káosz

John Ruskin már 1903-ban tökéletesen megfogalmazta: „A kudarc ritkábban fakad rossz eszközökből vagy hanyag munkából, mint abból, hogy nem értjük pontosan, mi is a feladat.”

A rossz koordináció az egyik legnagyobb, ugyanakkor legalattomosabb csapatromboló. Van, amit kétszer csinálnak meg, van amit egyszer sem, pedig kellett volna. Senki nem tudja, mit csinál a másik. A feladatkörök nincsenek tisztázva, az elszámoltathatóság nem létezik. Az eredmény? Káosz, frusztráció, elpocsékolt energia.

Mit tehetnek a vezetők?

Ha azt szeretnéd, hogy a csapatod tényleg jobban teljesítsen, mint az egyének külön-külön, akkor ezekre érdemes figyelni:

-- Tartsd a csoportméretet kezelhető szinten (kb. családméretű)

-- Határozd meg világosan a munkaköri leírásokat és a felelősségi köröket

-- Legyen egyértelmű, ki kinek delegál(hat)

-- Mindenkinek legyen egyértelmű, mi az ő felelőssége

-- Ismerd el az egyéni hozzáadott értéket, és értelmezd, hogy ez hogyan segít közelebb jutni a közös célhoz

-- Kommunikálj! És amikor már azt hiszed, eleget beszéltetek, kommunikálj még többet!

Brainstorming vagy brainwriting?

Ez az egész probléma a brainstorming esetén válik a leglátványosabbá.

Imádom a brainstormingot. Pörgős, kreatív, jó hangulatú és úgy érezzük, hogy elképesztően hatékonyak vagyunk közben. Az elmélet szerint minden ötlet jöhet, mert a csoport a generatív ötletelés mentén tud rá építeni.

Csakhogy a kutatások (Paulus & Coskun, 2013) mást mutatnak: bár valóban több ötlet születik, ezek minősége gyakran elmarad attól, amit ugyanannyi ember külön-külön produkálna.

Miért? A már említett szociális lazsálás miatt, a csoportgondolkodás, a potyázás, meg a „mi lesz, ha hülyeséget mondok?” érzése miatt. Mindez visszafog és inkább kényelmesen hátradőlünk, átadva a lehetőséget másoknak.

Mi vált be nekem? A brainwriting.

A lényeg az, hogy ne szóban ötleteljünk, hanem mindenki leír annyi ötletet, amennyit csak tud. Egyedül. És csak akkor osztjuk meg őket, amikor mindenki végzett.

Ez leveszi a társas nyomást, megakadályozza, hogy a hangosabbak elvigyék a témát, és minden ötlet felszínre kerül, mielőtt beindulnak a nemkívánt csapatdinamikai hatások. Egyszerű kis módosítás, de elképesztően hatékony tud lenni. Láttam, működik. ✌️